Mindennapi gondolatok

Nem tudom ki, hogy van vele, de a megfázás nagyon le tudja törni az ember hangulatát. Két napja nap 100 zsebkendő meg minden ilyen ami ilyenkor esedékes.
Nem régen hallodtam, hogy a "Nők" szerint ha egy "Férfi" beteg teljes dráma van. Néha egyet kell értsek talán egy két dolgot túlreagálunk egy kicsit, azon kívül, hogy a betegség sosem kellemes. A mai napom a pénz jegyében telt el. Nagyon sok emberrel beszéltem már pénzről a régebbi munkám során, de azért a mai napig ha bárkivel leüllök akár, csak egy kötetlen beszélgetésre mindig szóbakerül a pénz, vagy ilyen, vagy olyan forámban, akár tehetősebb akár szegény az illető. Néha nem tudom megérteni, hogy miért kell mindig a pénz körül forognia szinte mindennek, és azon túl, hogy nagyon sokan, szintén nagyon sokszor emlegetjük, hogy nem is annyira fontos az a kis papírfecni (mert nem más), mindenkinél a fontossági sorrend előkelő helyein szerepel a pénz. Megkeressük, elköltjük, félrerakjuk, elajándékozzuk, és még millió egy formában gazdát cserél a pénz. Számomra, és remélem nem vagyok egyedül a pénz nem néhány nulla egy számjegy előtt egy papírdarabon, hanem egy eszköz, hogy megvalósíthassam aktuális szükségeleteimet, netán vágyaimat. De mégis mindig elgondolkodom azon, hogy vannak akik havi 50.000 forintból élnek hónapról hónapra, mit hónapról, évről évre.  Nem  olyan régen olvastam egy kimutatást. Számomra több, mint érdekes volt. "A világ két leggazdagabb embernének a vagyona Magyarország éves GDP-jével vetekszik." Ami ha emlékezetem nem csal most kiírom, 25.000.000.000.000 Forint azaz huszonötezermilliárd körülbelül. Illetve az sem elhanyagolható, hogy a világ összvagyonának(nem próbálom meg forintosítani) a 90% a világ népességének kb 15%-ának a kezében van. Ha ezekbe a számokba csak egy kicsit is belegondolok, mint ember valahogy teljesen lényegtelen különbségnek tűnik a 67.500 Forintos minimálbér és mondjuk a 350.000 Forintos apanázs közti különbség, de azért mégsem mindegy.

Kicsit felgyorsult a világ, és mi nézünk ki belőle, hogy mégis mi folyik itt és hová tartunk?
Valahogy ritkán látom az embereket boldognak. Talán már említettem, hogy nagyon optimista embernek tartom magam, annak ellenére, hogy sűrűn vannak "sötét" gondolataim. Egyre többek arcán, szemében látom, hogy igényelnék a szeretet, a megbecsülést, és szeretnének boldogok lenni. A pénz, a gyors életvitel, a hazugságok, saját magunk folyamatos félrevezetése, depresszió, bizonytalanság, önbizalomhiány, és még sorolhatnám azokat amik milliók életét keserítik meg nap, mint nap. És szerintem a legfőbb probléma, hogy nehéz beismerni, hogy csak a tükörben találhatjuk meg a "tettest". Ha nem teszünk magunkért, a legritkább esetekben fog kihúzni valaki. Nem véletlen, hogy gomba mód szaporodnak a kisebb nagyobb gyülekezetek, egyházak, közösségek, vallási és egészen más alapokon. Mindenki szeret tartozni valahová, amivel semmi baj sincs, csak először mindenki legyen tisztában saját magával, különben csak a fölösleges rágódások a kreált problémákon, az idegeség, stressz martallékává válik. Nem egy gyors folyamat, de napról napra rosszabb. Legalábbis szerintem. Az elhatározás a gondolat nagyon sokakban megvan, sőt megkockáztatom, hogy a maga módján mindenki rájön akár ezt megosztja valakivel akár nem, hogy ... 
Úgyis mindenki tudja a választ, nem?

Kellemes Napot Mindenkinek!

Boa Sorte

Véleményem szerint mindent el kell kezdeni egyszer. Régen terveztem, hogy naplót vezessek, de arra jutottam, hogy vannak olyan gondolataim amelyek másokat is érdekelhetnek, esetleg segíthetnek egy, két probléma megoldásában. Én legalábbis nagyon sokszor merengek azon, hogy másnak biztos nem jutnak "ilyenek" az eszébe, de aztán mindig rá kell jöjjek, hogy de bizony nagyon-nagyon sok ember ugyan azon problémán rágódik nap,mint nap.
Tudom mindenkinek ajánlani, hogy a hallogatás nem vezet semmi jóra. Ha visszagondolok a múltamra, mindig le kell vonnom azt a következtetést, hogy amit elhalasztottam máról holnapra, majd holnapról holnap utánra, sosem vezetett semmi jóra. Csak akaraterő és önbizalom kérdése. Tapasztalataim szerint kevesen vannak azok akik mai társadalmi normáknak megfelelő önbizalommal rendelkeznek, és így van akaratuk megtenni szinte bármit.
Miért hazudunk, szinezünk ki teljesen egyértelmű problémákat, és miért csapjuk be saját magunkat?

Legyen az első lépés, hogy ne ideológizáljunk meg magunknak semmit, amit nem akarunk megtenni, még akkor sem ha muszáj, szerintem nagyon kevés az a valami, bármi legyen is az amit tényleg muszáj megtenni, de amit teszünk tegyük meggyőződésből, és talán kevesebb kellemetlen kínos szituációból kell majd kimásznunk.
Legyen a második lépés, elfogadni azt, hogy "sosem késő". Sosem késő elkezdeni, befejezni, véghezvinni, megtenni, felhívni, megmondani, megírni, végiggondolni, elképzelni, meghallgatni.Csak "egy kis" lelki erő kell megtenni az első lépést, és utána vállalni érte a felelőséget, ami szerintem csak akkor nehéz, ha becsapva magunkat, olyan elhatározást hozunk amelyet nem akarunk igazán felvállalni valamiért, ezzel egy folyamatos problémát kreálva magunknak amin rágódhatunk akár hetekig, akár a következő ilyen problémáig, leírva nevetségesen egyszerű, és belátható, hogy sehova nem vezet, de ha mindenki végiggondol akár csak a tegnapján, hogy mi kötötte le a gondolatait, a nagy részük olyan elhalasztott saját magunknak "feldobott labdák" amik akár nagyon egyszerűen is kezelhetők lennének.

Azt hiszem mára ennyi elég is lesz... Zárom soraim.

Boa Sorte

Ps:
Helyesírásom nem kifogástalan, elnézést érte.